.jpg)
A rendszeresen megtartott választások nem csak ahhoz szükségesek, hogy egy ország politikai berendezkedését demokratikusnak tekinthessük, hanem ahhoz is, hogy a választott politikai szereplőket elszámoltassuk. A választók általi elszámoltatás egy döntés: szavazunk-e (ismét) az adott politikai szereplőre annak az előző ciklusban végzett munkája alapján, vagy sem. A szakirodalom és a közbeszéd jellemzően a kormányok és pártok elszámoltatásáról beszél. Kevés szó esik arról, hogy hogyan történik mindez az egyes parlamenti képviselők esetében. A szakirodalmi tudásunk hiánya meglepő. Egyrészt az olyan országokban, ahol egyéni választókerületek vannak (mint Magyarországon), egy adott választókerület érdekeinek képviseletéért csak egyetlen politikus felelős, ami egyértelművé teheti az elszámoltatást. Másrészt, a képviselőkre gyakran tekintünk úgy, mint olyan politikai szereplőkre, akiknek egyetlen vágyuk mandátumuk megőrzése. Elméletileg tehát a politikusok rá vannak kényszerítve választóik érdekeinek figyelembevételére, hiszen – ha az elszámoltatás működik –, a választók azokra szavaznak újra, akik megfelelően képviselték őket. Amennyiben az egyéni elszámoltatás nem működik, vagyis a képviselők választási eredménye független attól, hogy milyen munkát végeztek az előző ciklusban, akkor – kis túlzással – semmit nem kell csinálniuk, amivel a választók javára tesznek, mégis hivatalban maradhatnak. Harmadrészt, ahogy Colomer is leírja, a választói rétegek szakpolitikai preferenciáit (azt, hogy mit gondolnak, mondjuk az egészségügyről, vagy az oktatásról) a pártok is be tudják csatornázni. A képviselet minősége azonban kevéssé a pártokon, sokkal inkább az egyes képviselőkön, és az ő megbízhatóságukon múlik. Sőt, Colomer azt is állítja, hogy ez a személyes képviselet a demokrácia egészét is befolyásolja. Ahol tehát az egyes politikusok szerepe a képviseletben csökken, ott a demokrácia minősége is romlik.
Ahhoz, hogy egy képviselő megvédje mandátumát, újra kell indulnia a választásokon. A jelölésről azonban az európai országok legtöbbjében a párt valamilyen szintű testülete dönt. Így tehát, a képviselőknek két fronton is helyt kell állniuk: egyfelől a választóknál, a pártvezetésnél. Mivel a képviselők célhierarchiájában korábban merül fel az újrajelölés problémája, mint az újraválasztásé, a párt szerepe fontosabbnak tűnik. Magyarul: a képviselők előbb a párt elvárásait fogják kielégíteni, és utána a választókét. Felmerül a kérdés, vajon ésszerűbb-e a választók helyett inkább a képviselők pártok általi elszámoltatására összepontosítani.
Tudni kell azt is, hogy a párt és a választók elvárásai egyáltalán különböznek-e egymástól. Azokban az esetekben, ahol a választók általi egyéni elszámoltatásnak kitüntetett jelentősége van, a pártok érdeke is, hogy a képviselők a választók érdekeit képviseljék, így juttatván parlamenti helyekhez a pártot. Ott azonban, ahol a szavazók általi elszámoltatás jelentősége kicsi, a választó kisebb súllyal esik latba. Akárhogy is, a pártok szempontjai mindig előtérben lesznek.
Választók általi elszámoltatás jelentősége nem csupán a választási eredményeket befolyásolja, hanem a pártok képviselőkkel szembeni elvárásait is. De mitől függ egy országban a képviselők egyéni elszámoltatásának jelentősége? A választ a szakirodalom egyöntetűen a választási szabályokban találja meg. Azokban az országokban, ahol jelöltekre szavaznak, a személyes elszámoltatás jelentősége nagyobb. Szemben az olyan országokkal, ahol a választók kizárólag pártpreferenciájukat tudják kifejezni. Az első kategóriába tartoznak többek között az egyéni választókerületi rendszerek (pl. Egyesült Királyság, Franciaország), illetve az olyan pártlistás szisztémák, ahol a szavazók megváltoztathatják a jelöltek sorrendjét a pártlistán (pl. Csehország, Svédország). A második kategóriát jellemzően a zárt pártlistás rendszerek alkotják, amelyben a jelöltek sorrendje a listán kizárólag a párton múlik (pl. Spanyolország, Olaszország, Portugália). Az olyan országok, ahol a képviselők egy részét egyéni választókerületekben, másik részét (jellemzően zárt) pártlistán választják, középutat képeznek a személyes elszámoltatás szempontjából: a képviselők egy részének tevékenységében fontos lesz a választói érdekek képviselete, míg egy másik részüknél a pártérdekek képviselete dominál. Utóbbiakra jó példa Németország és Magyarország.
Számos országra kiterjedő kutatásunkban azt vizsgáltuk, hogy a képviselők parlamenti tevékenysége befolyásolja-e azt, hogy újrajelöli-e őket pártjuk a következő választás alkalmával. A vizsgálatba bevont országok között találunk zárt (Olaszország, Portugália), és nyílt pártlistás (Csehország, Svédország), valamit vegyes választási rendszereket (Magyarország) is. A parlamenti tevékenységek közül vizsgáltuk a parlamenti kérdések és törvényjavaslatok számát, az üléseken való részvételt, és ezek valamilyen kombinációját. Azt próbáltuk meg mérni, hogy az egyes képviselők mennyire dolgoznak keményen a parlamentben, illetve mindez hogyan befolyásolja esélyeiket a jelöltállításkor.
A kutatás legfontosabb eredménye, hogy a választási rendszerek hatása a képviselői munkára korántsem annyira magától értetődő, ahogyan azt korábban gondoltuk. A jelöltközpontú választási szabályok nem mindig biztosítják a képviselő és a párt/választó közötti kapcsolatot, és a pártközpontú rendszerekben is számíthat a képviselő tevékenysége. Továbbá, a képviselők nem egyformák abban az értelemben, ahogyan a pártjuk tekint rájuk. A képviselők különböző elvárásokkal szembesülnek a pártok részéről: van, akitől a nagyobb parlamenti aktivitás az elvárt, van, akinél inkább a választókerületi munka nyom többet a latban. A parlamenti munka tehát bizonyos feltételek teljesülése mellett hatással van az újrajelölésre, míg más szituációkban ilyen hatás nem mutatható ki.
Lássuk ezeket a feltételeket! Portugáliában a parlamenti produktivitás hatása az újraválasztásra nagyobb a sokmandátumos választókerületekben, ahol a képviselőknek nem csak más pártok jelöltjeivel kell megküzdeniük, hanem a saját pártjaik politikusai közül is ki kell tűnniük. Olaszországban a regionális sajátosságok (az észak és dél közötti kulturális különbségek) miatt délen nagyobb a több munka hozadéka, mint északon. Magyarország esetében azoknál a képviselőknél számít inkább a parlamenti aktivitás mértéke, akikre pártjaik (a korábbi tapasztalatok alapján) nem számítanak egyéni választókerületi jelöltként a következő választáson. Az adatok szerint, az egyéni jelöltek – feltehetően a választókerületi kötelezettségeik miatt – mintegy „mentesülnek” a parlamenti munka alól. A parlamenti tevékenységek hatása egyedül Csehország és Svédország nyílt pártlistás rendszerében jelenik meg korlátozó feltételek nélkül. Itt az a képviselő, aki többet dolgozik, nagyobb valószínűséggel indulhat a következő választáson. Az összefüggést gyengíti azonban, hogy a produktivitás nem befolyásolja azt, hogy hol helyezkedik el a képviselő a pártlistán, vagyis a tényleges győzelmi esélyek mentén a szorgalmasabb képviselők nem lépnek előrébb.
Összefoglalva: a képviselők tevékenységének hatása az újrajelölésre korlátozott. Vagyis nem univerzális szabály, hogy aki többet/jobban dolgozik, az nagyobb eséllyel maradhat a politikában. Az érdemek figyelmen kívül hagyása azonban hosszabb távon a képviselőkkel és a pártokkal való választói elégedetlenség növekedését hozhatja. A megoldás kulcsa az emberek kezében van. Ha a választók számára irreleváns, hogy mik a képviselőik személyes kvalitásai, és korábbi érdemei, akkor a pártok sem ezen szempontok mentén fogják értékelni politikusaikat.
Az utóbbi években ugrásszerűen megnőtt azoknak a szervezeteknek és honlapoknak a száma, amelyek a parlamenti képviselők teljesítményét monitorozzák, és teszik könnyen hozzáférhetővé szélesebb választói rétegek számára. Ugyanakkor az továbbra is a választóra van bízva, hogy ezeket a széles körben rendelkezésre bocsátott információkat felhasználja-e a szavazói döntése meghozatalakor. Amíg ez nem történik meg tömegesen, addig kizárólag a pártokra van bízva, hogy hogyan változik a képviselet minősége.
___________________________________________________________
A blogbejegyzés a Papp Zsófia és Federico Russo által szerkesztett Parliamentary Affairs különszám bevezetése és eredményei alapján készült.
1. kép forrása: snopes.com
2. kép forrása: ibtimes.com
Az írás a szerző véleményét tartalmazza és nem értelmezhető az MTA TK hivatalos állásfoglalásaként.