Fernando Casal Bértoa a Notthinghami Egyetem Politikatudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Iskolájának oktatója és az egyetemen működő Pártok és Demokrácia Kutatóközpont (REPRESENT) társigazgatója. Korábban az egyetem posztdoktori kutatójaként vezette az európai pártrendszerek 1848-2016 közötti intézményesüléséről szóló nagyszabású kutatási projektet. Ezt megelőzően a Leideni Egyetem posztdoktori ösztöndíjasa volt, ahol Ingrid van Biezennel közösen dolgozott az Európai Kutatási Tanács (ERC) által támogatott projekten, mely az európai politikai pártok második világháború utáni jogi szabályozását vizsgálta. Doktori disszertációját, mely a kelet-közép-európai pártrendszerek intézményesüléséről szól, az Európai Egyetemi Intézetben (EUI) védte meg 2011-ben. A pártokról, pártrendszerekről írt tanulmányai olyan vezető nemzetközi folyóiratokban jelentek meg, mint a European Journal of Political Research, Sociological Methods and Research, West European Politics, Electoral Studies, Party Politics, Democratization, Political Studies Review, European Constitutional Law Review, Government and Opposition, International Political Science Review, South European Society and Politics, és az East European Politics and Societies. A “Political parties or party systems? Assessing the "myth" of institutionalisation and democracy” című cikkéért 2017-ben elnyerte a West European Politics legjobb publikációért járó Gordon Smith és Vincent Wright Emlékdíját, valamint a Spanyol Politikatudományi Társaság legjobb publikációjának járó díját is. Jelenleg Enyedi Zsolttal közösen dolgozik az Oxford University Press-nél megjelenő köteten, melynek címe Party System Closure: Alliances and Innovations in Europe between 1848 and 2017.
Az MPTT XXIV. Vándorgyűlésén elhangzó előadás az európai pártrendszerek válságának okait igyekszik feltárni. Casal Bértoa állítása szerint a kontinensen tapasztalható válságtünetek (növekvő kormányzati instabilitás, szavazatingadozás, csökkenő választási részvétel, radikális és populista pártok megerősödése) nagy része visszavezethető a hagyományos politikai pártok szavazói bázisának meggyengüléséhez, amely a pártversenyek jellegét is megváltoztatta az utóbbi évtizedekben. Ugyanakkor állítása szerint a sokfelé erősödő populista, rendszerellenes pártok nem a demokrácia végét jelentik, hanem – megfelelő feltételek megléte esetén – annak megújulását segíthetik. Érvelésének lényege, hogy megkérdőjelezi azt a hagyományos nézetet, mely szerint a demokráciák fennmaradásának szükséges, de nem elégséges feltétele a pártrendszerek stabilitása.