Szerző: Farkas Eszter
Szabó Gabriella és Artur Lipiński tanulmánya a szolidaritás érzelmi alapjának – a szimpátiának – politikai kommunikációban történő megjelenésének gyakoriságát és jellemzőit vizsgálja. Kutatásuk elsődleges kérdése, hogy hogyan alkalmazzák vezető politikusok a szolidaritást kommunikációjukban a kollektív szimpátia mint politikai stratégiai cél elősegítése (vagy éppen annak megakadályozása) érdekében. A kvalitatív tematikus analízis módszerére támaszkodó elemzés az Ukrajna katonai lerohanását követő hetekre fókuszál, és 2022. február 24 és április 9-e között vizsgálja a magyar és lengyel miniszterelnökök, Orbán Viktor és Mateusz Morawiecki Facebook bejegyzéseit. Az elemzés kirívó különbségeket talál a két vezető politikus közösségi média kommunikációjában: míg Morawiecki rendszeresen hangsúlyozza az Ukrajnával és az ukrán háború áldozataival való szolidaritás fontosságát, valamint az Oroszországgal szembeni ellenséges viszonyt, Orbán kommunikációjában jóval kevesebb szimpátia jelenik meg Ukrajna iránt.
Ahogy azt a szerzők a bevezetőben kiemelik, a szimpátia kiváltása gyakran bizonyul az egyik legalkalmasabb érzelmi eszköznek a politikai üzenetek kommunikálására, éppen ezért részletes vizsgálata kiemelt fontosságú. Hangsúlyozzák azt is a politikusok közösségi médiában történő kommunikációja kapcsán, hogy az ezen a fórumon használt morális keretezések érnek el és befolyásolhatják követőiket a leghatékonyabban.
Az elemzés Bastian Ronge 2015-ben kidolgozott elméleti keretére támaszkodik. Ez alapján a szerzők megkülönböztetik és vizsgálják a szimpátia egyesítő, támogató, és antagonisztikus dimenzióit a miniszterelnökök Facebook kommunikációjában. Az egyesítő dimenzió esetén a kommunikációban az ukrán emberek iránti aggodalmat kívánják kiváltani a politikusok; elsősorban a törődés, a kötődés és a harmónia kifejezésével. A támogató dimenzió esetén az áldozatokat segítő cselekvési módokat hangsúlyozzák a politikusok. Az antagonisztikus dimenzió pedig az egyes szereplők közötti törésvonalakat igyekszik hangsúlyozni – jelen esetben a Magyarország/Lengyelország és Oroszország közötti konfliktusokat, ellenérzéseket.
Az indirekt szolidaritást kiváltó kommunikációs folyamat három szereplője a megfigyelő (jelen esetben a lengyel és a magyar miniszterelnök), az elsődlegesen érintett személy/intézmény (Ukrajna és az országot képviselők), illetve az elsődlegesen cselekvő személy/intézmény (Oroszország és az országot képviselők). Ahogy Adam Smith is írja, a szolidaritás alapja a szimpátia; a kollektív szolidaritás pedig a nyilvános elit diskurzusokban megjelenő szimpátiát kiváltani szándékozó kijelentések, nyilatkozatok összessége, amely arról informálja az állampolgárokat, miért fontos az együttérzésük egy adott ügyben és mit tehetnek az áldozatok segítése érdekében.
Az eredmények bemutatása során a szerzők minden vizsgált dimenzió kapcsán megállapítják a magyar és lengyel eset közötti kirívó különbségeket. Míg Morawiecki számos posztjában megrázó élményként utal Ukrajna lerohanására, Orbán jóval kevésbé kommunikál ilyen drámai módon a katonai akciókról és azok következményeiről. Orbán Facebook kommunikációjában a szimpátia szinte kizárólag az ukrán menekültek megsegítése kapcsán, mint a keresztény humanizmus által diktált morális-jogi kötelezettség azonosítható, ezzel szemben Morawiecki jóval diverzebb és direktebb módon alkalmazza a szimpátiát üzeneteinek keretezésére, kiterjesztve azt például konkrét ukrán politikusokra is. A szimpátia egyesítő dimenziójának megjelenése Morawiecki kommunikációjában, amikor az ukránokra mint „barátaink”, „szomszédaink” hivatkozik, illetve amikor Ukrajna Európai Unióba történő belépésének támogatását hangsúlyozza. Ezzel szemben Orbán inkább az ukrán eseményektől és társadalomtól való érzelmi távolságot igyekszik felépíteni. Morawiecki az ukránok és Ukrajna megsegítésének is számos módját hangsúlyozza, míg Orbán kommunikációja elsősorban az ukrán-magyar határt átlépő menekülők megsegítésére szorítkozik. Az Oroszországgal való antagonisztikus viszony is erőteljesen megmutatkozik a lengyel miniszterelnök kommunikációjában, aki terroristaként vagy agresszorként is gyakran hivatkozik Putyinra. Ezzel szemben Orbán a két érintett fél, Ukrajna és Oroszország közötti kapcsolatot jóval szimmetrikusabbnak, kiegyenlítettebbnek láttatja.
Ezen különbözőségek különösen érdekesek annak fényében, mennyire hasonló Magyarország és Lengyelország földrajzi helyzete, történelmi viszonya a Szovjetunióval, illetve milyen jelentősek a magyar-lengyel diplomáciai kapcsolatok. Az eredmények tükrében a szerzők felhívják a figyelmet a Ronge által is megfogalmazott „pszeudo-szimpátia” jelenségére Orbán Viktor kommunikációja kapcsán, amelynek során a szolidaritás annyira hangsúlytalan, „pszeudo” a kommunikációban, hogy az Ukrajnával való autentikus szimpátia előhívása az állampolgárokban szinte lehetetlen.