Az adatbázis a Politikatudományi Szemlében megjelent tanulmányok szerzőinek publikációira és az általuk hivatkozott művekre, illetve ezen művek szerzőire fókuszál, lehetővé téve az érdeklődök és a szakma képviselői számára a Szemlén alapuló citációs adatok megismerését. A Szemle szerzőinek és az általuk hivatkozott szerzőknek a vizsgálata során láthatóvá válik, hogy a természettudományokban már régóta nagy hagyománnyal bíró és elfogadott gyakorlat, a tudománymetria milyen képet fest a hazai politikatudományról. A honlap lehetőséget nyújt az adatbázis mellett az azon alapuló különböző tudománymetriai statisztikák lekérdezésére is.
“A Politikatudományi Szemle a magyar politológia egyik legfontosabb lenyomata. Alapos tanulmányozása sokat elárul a politikatudomány fejlődéséről, a politológusi közösség szerkezetéről, valamint, remélhetőleg, a politika természetéről. A keresőrendszer új lehetőségeket nyit önmagunk megismerésére, a szakirodalmak áttekintésére, és a tudományos teljesítményről való gondolkozásra.”
Enyedi Zsolt
A Magyar Politikatudományi Társaság elnöke (2012. december)
„A Politikatudományi Szemle a hazai politológia első referált (double bind-review) tudományos folyóirata. A Szemle nem egyenlő a magyar politikatudománnyal, de annak legfontosabb fóruma. Ez a kezdeményezés segíthet jobban megérteni a Szemle jelentőségét, valamint a hazai politológia szerveződését, kutatásának tematikus csomópontjait, és hivatkozási szokásait is. Biztos vagyok benne, hogy izgalmas összefüggéseket fog feltárni az érdeklődők számára. Mindenkinek jó böngészést kívánok! „
Boda Zsolt
A Politikatudományi Szemle főszerkesztője
A citációs adatbázis PhD kutatásom keretében az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének támogatásával valósult meg.
Cselényi Emese
Budapesti Corvinus Egyetem, Politikatudományi Doktori Iskola