Bene Márton, a TK Politikatudományi Intézet kutatója 2023.11.09-én Bárány Róbert-díjban részesült a HUN-REN díjátadó ünnepségén, mely a HUN-REN kutatóhelyein dolgozó, 40 év alatti fiatal kutatók kiemelkedő tudományos munkájának elismerése.
Intézetünk tudományos főmunkatársa a politikai kommunikáció közösségi médiának köszönhető átalakulását vizsgálja. Ennek egyik központi eleme az általa a politikai kommunikáció viralizációjának elnevezett jelenség, amely számos nemzetközi és hazai tanulmányának, illetve egy magyar monográfiájának is témája. Kutatásainak célja a politikai viralizáció következményeinek feltárása, elsősorban annak vizsgálata által, hogy a közösségi oldalak mely politikai tartalmaira fogékonyak az állampolgárok. Eredményeinek kiemelkedő színvonalát hazai és külföldi konferencia-előadások és rangos nemzetközi publikációk jelzik. Kutatásai alapvető fontosságúak és gyakran hivatkozottak a kortárs politikai folyamatok politika- és demokráciaelméleti következményeinek vizsgálata területén.
Gratulálunk kollégánknak!